A lourdes-i zarándokhelyre évente több mint félmillió beteg érkezik, ugyanis számos példa bizonyítja, hogy az ottani forrás vize, az utóbbi 140 évben sok reménytelen betegnek hozott csodás gyógyulást, illetve olyan egészségjavulást, amely „semmiféle természetes erővel vagy tudományos gyógyító eljárással nem magyarázható meg”. Lourdes-ban 1882 óta működik az úgynevezett orvosi iroda, amely ma már a legkorszerűbb felszereléssel vizsgálja a betegek állapotát a forrás vizének használata előtt és után.

Ez az iroda eleve csak olyan gyógyulásokkal foglalkozik, amelyeknél a betegségek bizonyíthatóan szervi eredetűek voltak. 1946 és 1968 között 909 hirtelen gyógyulást jegyeztek fel, de közülük orvosilag megmagyarázhatatlan csak kettő volt. A forrásból egyébként naponta 122 ezer liter víz folyik a medencébe, ahol a betegek várják a jobbulást, betegségük enyhülését. Sokan haza is visznek ebből a csodásnak vélt vízből. A nemrég végzett mérések szerint a lourdes-i forrás körül ugyanakkora a földsugárzás, mint például nálunk, a tápiószentmártoni Attila-dombon.

A 48. nemzetközi katonai zarándoklat rendezvényein ezúttal is fontos szerepet játszottak a delegációkkal érkező katonazenekarok. Többségük nemcsak a nagy rendezvények felvonulásain vett részt, koncertet adtak a katonai táborokban, illetve a kisváros parkjaiban is.  A magyar légierő zenekara, a tábori koncert mellett, akkor aratta a legnagyobb sikert, amikor Katona János őrnagy vezényletével a hadirokkantakat befogadó szálloda előtti téren vérpezsdítő big-band zenével rukkolt ki.

A nyitóünnepségen, illetve a záróünnepségen – a bazilika előtti 130 méter hosszú és 85 méter széles Rosary téren – a legnagyobb tapsot az 570 fős ír küldöttség skót dudával muzsikáló katonazenekara kapta, de nagy sikerük volt az angol, az olasz, a német és a belga katonazenészeknek is. Az olasz zenészek kakastollakkal ékesített kalapja és futva előadott produkciója különösen emlékezetes marad.

A magyar katonai zarándokcsoport számára felejthetetlen élményt jelentett az 1530 méter hosszú kálvária, ahol mind a tizennégy stációnál megálltak, és Szabó Tamás katolikus a tábori püspök úr felidézte Jézus Golgotára vezető útjának eseményeit. A 10. stációt emlékezetessé tette az is, hogy az itt látható ember nagyságú bronz szoborcsoportot – amint azt a sziklára erősített táblából megtudtuk: „Magyarország katolikusai állították 1912-ben”.

A másik emlékezetes élmény a gyertyás körmenet volt, amelyben nemcsak a 16 500 katona vett részt, hanem körülbelül ugyanannyi Lourdes-ba érkezett civil zarándok is. A Capderielle térről nemzeti zászlók vezették fel a megbékélés körmenetét a Bernadette-templom elé. Minden résztvevő kapott egy gyertyát, amelynek lángját díszes kartonpapír óvta a széltől. Este felejthetetlen élményt nyújtott a városban hömpölygő végtelen sorok, az egymásba karoló katonák és civilek látványa.

A zarándokút záróeseménye a nemzetközi szentmise és a búcsúünnepség volt. Ez utóbbi inkább egy színes, hangulatos, mozgalmas fesztiválra emlékeztetett, ahol a 32 országból érkezett katonadelegációk tagjai kézfogással búcsúztak el egymástól.
Ahogyan dr. Jelen Gábor őrnagy is mesélte: a barátkozás három estén át tartott a gyorsan hömpölygő Gave folyócska mindkét partján, a parkokban és a sörözőkben. Kiderült, hogy a piros, fehér, zöld zászlót sokan olasznak vélték és így a magyar zászlókísérőket is eleinte itáliainak tekintették. Az utolsó közös estén előkerültek a különféle jelvények, sapkák, felesleges egyenruha darabok és megkezdődött a „change” – a nagy nemzetközi cserebere. Jómagam is láttam egy olyan ifjú spanyol tisztet, akin magyar hadnagyi rangjelzés volt és a mellén magyar katonai kitüntetés díszelgett. A francia idegenlégió egyenruhásai pedig különösen vonzódtak a magyar katonaholmikhoz.

Végh Ferenc nyugállományú vezérezredes a búcsúzáskor elmondta, hogy ő második alkalommal vett rést a lourdes-i zarándoklaton. Először l994-ben járt itt, akkor a 3. katonai körzet parancsnoka volt. Lélekben most is felfrissült, s külön öröm volt számára, hogy ismét együtt lehetett egykori katonatársaival ezen a találkozón, amelynek fő gondolata a megbékélés volt.