Legio Patria Nostra
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírekne fent tartva!!!
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Linkek
 
FRENCH FOREIGN LEGION
 
zene
 
ALAPKIKÉPZÉS

Tartalom

A kiképzés (4eme RE)

Megérkezés után a szokásos cirkusz: lepakolás, zuhany, saját tiszta melegítő, eligazítás, szelektálás ki melyik "kompanyi-hoz" kerül. A legénységi körletek elfoglalása után az ágyalás és szekrényrendezés művészete 1. tárgykör, 1. foglalkozás. Az alegységparancsnokok megismerését és a kiképzőszekció megalakulását követően a hadifelszerelés felvételezése a raktárakból. Majd ismerkedés a "binom-al", aki a kiképzés alatt elválaszthatatlan élettársad. A binom egy francia, vagy francia anyanyelvű "frankofon" kopasz, akinek a saját baján kívül segítenie kell a nyelvtanulásban, illetve ez a segítség kölcsönös, hiszen amit a "binom-om" nem tudott, azt nekem kellet megtenni. Ezt követően találkozás a fegyverrel, a FAMAS-al és természetesen annak napi többrendbeli szét- és összeszerelésével, valamint takarításával.

Image

Egyéb eszközök vételezése a boltból. Éjszakába nyúló fejlámpás vasalások, ének és becsületszabály tanulás, a "prezentálás" (jelentkezés, jelentés) gyakorlása. Szóval itt teljesen igaz, hogy egy nap 24 órából áll és még ott az éjszaka. Persze szinte semmit nem tudsz franciául, csak úgy ösztönszerűen próbálsz okosnak látszani a pofonokkal és fekvőtámaszokkal tarkított agresszív nyelvtanítás tükrében. Orvosi vizsgálatok, fogászat, védőoltások. És az állandó "án pozcion pump" fekvőtámasz, mivel kollektív a fegyelmezés, azaz bárki tévesztett, mindenki szívott. Egy hét felkészülés után irány a FARM.
A farm a meghalás és újjászületés helye. Meghalsz, mint 1 fő humán, érző ember és megszületsz, mint 1db gőzgép, aminek minden mindegy, csak gőz legyen. Kezdetét vette légiós pályafutásom legpokolibb hónapja, amit soha nem felejtek el. Amit itt leírok, az az Én szekciómmal történt. A Légiót megjárt kollégák tudják, hogy ez csak egy változat a rengeteg kiképzési variáció közül.
A farmunk kb. 50 km-re található a laktanyától. Teherautókkal indultunk el. 63 átkozottul elszánt kopasz "ángázsé volonter". Rövid autókázás után, talán 5-10 km lehetett, "de bárké" (gépjárműről) vezényszó, és a hátralévő távot gyalog, fegyverrel és hátizsákkal tettük meg a tanyánkig. Egy oldalain nyitott pajtában felállítottuk a nagy legénységi sátrakat, berendeztük ágyakkal és szekrényekkel. Berendeztük a fegyverszobát, a parancsnoki körletet, a konyhát és az étkezőt, valamint a vizes blokkot, ahol csak hideg víz volt. Megkezdődtek az olyan nagyon várt nehézségek.
A farmon fokozatosan emelkedik a terhelés mind fizikai, mind pszichikai téren. Fizikailag abban nyilvánul meg, hogy futás és a "mars-ok" hosszúsága fokozatosan nő. A pszichikai rész a nehezebben viselhető, hiszen ez a trükk az egész kiképzésben. A lényeg, hogy minél nagyobb részt kikapcsolnak az agyadból (ezt szociálisan, és érzelmileg értem), annál jobban vagy terhelhető fizikailag. Ezt a sorozatos büntetések, a kib..-sok, az állandó éneklés (ami persze a nyelvismeret miatt nem nagyon sikerül), az egyre kevesebb alvás, a dohányzás és az elemózsia drasztikus megvonása biztosítja. Egyszer majdnem rendben volt minden, hogy rendesen együnk, de ekkor az egyik őrmester kitalálta, hogy ki vagyunk száradva és ebéd előtt belénk diktált kb. 3 liter vizet, most gondold el, ki bírt enni.
Egy vasárnapi ebéd például úgy zajlott, hogy az étkezde bejárata előtt van egy hatméteres teljesen lekopott mászókötél, amit az egész kiképző szekciónak függeszkedve meg kell mászni. Azt itt jegyezném meg, hogy minden ilyen jellegű kihívás nagyon demokratikus, tehát ha kötelet kellet mászni vagy fekvőtámaszt kellet nyomni vagy futni (mars), azt a parancsnokok is csinálták. Valahol ez a dolog rám pozitívan hatott, hiszen láttam, hogy meg lehet tenni. Szóval kötélmászás, persze ketyeg az idő, míg az egész banda fölmászik. Mindenki megkapta menüt, ami vasárnap elég extrának számít, bor, előétel (a franciáknál néha van csak leves inkább télen, ún. "szup"), főétel szték és krokett, desszert és sajt. Álltunk a tálcáink mögött és nyomtuk a becsületszabályt és a "lö budán" című nagy sikerű tradíciós nótát, ami persze a fáradtságtól és a különböző nációk kiejtésétől egy igazán érthetetlen valamiként jött le. Ezt a hadnagy, a szekció főnöke végigszenvedte, és nem kívánt jó étvágyat, kiment a kajáldából. Ekkor a tizedeseké a hatalom "manzsé dö minut döbu" egyél, igyál állva 2 percig, ami beléd fér. Képzeld magad elé a képet, aztán "direkszion pubel", irány a kuka és azt a drága kaját, ami maradt, borítsd ki. Ismét éhes maradtam! Persze megpróbál az ember fia spájzolni, vagy valamiféle okosságokat kitalálni, hogy visszalopakodjon a kukához és jóllakjon, de ez általában buktával végződik és egy újabb kollektív szopaccsal, pl. cigarettamegvonással járt, ezért a kollégák is húzzák rád az orrukat.
Ez a cigi dolog se semmi a kiképzés alatt. Alapvetően nincs pénz, mert amit kapunk havonta, azt le is kell adni a hadnagynak, aki elköltötte rám!? És a kiképzés végén elém rak egy csomó számlát, hogy ezt és ezt vette nekem, tartozom még a költekezésemhez képest 60 frankkal, majd az első ezred zsoldomból lefogják. Amikor költöztünk a farmra, vittünk ki több karton cigit is, ami később kiderült, hogy a mi pénzünkből is lett véve. Azt nem lehetett tudni, hogy kinek, csak reménykedni, hogy esetleg kapunk mi is. Kaptunk is egy hét után abban az esetben, ha hibátlan volt a prezentálás a főőrmesternek, mivel ez volt az ajándék. Kedves dohányzó olvasó, képzeld el a történetet. Kijöttem egy sikeres prezentáció után a kezemben a jutalommal, téptem föl mint állat. Hiszen nem cigiztem már legalább 2 hete, akkor is csikket, amit találtam a "fojé" (légiós ivó a laktanyában) takarítása közben. Már a számba vettem a cigit, ezt megvárta az a drága "kaporál" (tizedes), és "án poziszion pump" fekvőtámasz a még nem is égő cigivel a számban. Mikor lenyomtam a szükséges mennyiséget, elmagyarázza, hogy engedélyt kell kérni a dohányzásra: "kaporál! szilvuplé án fumer cigaret". Elmondtam neki, persze a válasz "nó", és még három napig nem. Nőt bennem a már amúgy is meglévő utálat a tizedesek iránt, persze próbálkoztam másik "kaporálnál", de ezek össze vannak ilyenkor beszélve, és ha az egyiknél nem, akkor mindegyiknél nem. Egyik ilyen alkalommal vacsora után engedélyt kértem budira menni, persze mert majd becigiztem, elfújtam gyorsan egyet, majd egy másikat is gyorsba, el is szédültem rendesen. Majd visszaindultam a sátorhoz, de félúton találkoztam a tizedessel. "Dik Toa füm!" Deák te cigiztél! "Zsö ne pa fümer kaporál!" Én nem cigiztem tizedes! De igen! De nem! Párbajoztunk Ő győzött, lehelnem kellet, majd "án poziszion pum pitán" "Kaporál sza pa poszibl mál á mans!" (Tizedes ezt nem normális, mert fáj a kezem). És mosolyogva mutogattam a bekötözött sérült kezemet. Vesztemre 200 guggolást kellett lenyomni helyette.
A harmadik héten értük el a csúcsot, ami arról szólt, hogy négy nap alatt nem aludtunk összesen négy órát, éjszakai mars-ok, folyamatos harci helyzetek, elméleti foglalkozások. A negyedik nap este 10 óra körül értünk vissza a farmra. Azt hittük, hogy végre pihenünk, pedig nem: a főőrmester totál részegen kitalálta, hogy rakjunk egy nagy tábortüzet és tanuljunk meg egy újabb nótát az "özsönyi"-t. Egy alig élő tagságból hangot alig lehetett elővarázsolni nem éneket, de a főnök kitartó volt. Hozatott valami kannás bort mindenkinek egy "ká"-val (alumínium ivóedény), meg kellet inni. Úgy fejbe vágta az alkohol a tagságot, hogy még úgy sem ment a "sant" (ének), mint előtte. Tuningnak egy kis fekvőtámasz, aztán hozatott mindenkinek egy üveg sört, az egésznek kezdett jó kocsmahangulata lenni, mindenki dajdajozott rendesen, de nem az "özsönyi"-t. Erre berágott a főnök és kitalálta, hogy van egy nagyon rosszminőségű 1 km hosszú aszfaltos bekötőút és azon mi oda vissza, menjünk tenyéren 63-an úgy, hogy a lábainkat az előttünk lévő ölébe tegyük. Ettől sem javult az ének morál, sőt az energiánk utolsó szikráját is elégette, de a főnök nem adta fel. Nem tudom, meddig folytatta volna a KIKÉPZÉST, ha a hadnagy nem unja már úgy hajnal felé a hangoskodást, és le nem állítja: "kusé" (takarodó).
Még indulás előtt a farmon felállítottunk kétszemélyes "la gitun" sátrakat, amikben mindenki az élettársával, a "binom"-mal, illetve a nőismerősével, a fegyverével tért nyugovóra. Tért volna, hiszen kb. 5 perc múlva "revej" (ébresztő), a tizedesek kíváncsiak voltak, hogy úgy feküdtünk-e le, ahogy az egy légióstól elvárható: egy szál alsóban a fegyverrel összebújva a mellesleg a kiváló Pirenex hálózsákban. Kiálltunk Mischellel a deres hajnali fűbe mezítlábasan, gatyában, a kellemetlenül hideg fegyverrel a vállunkon és vártuk "gárde vu"-ban (vigyázzállás) az ellenőrzést, rendben találtattunk. Nem úgy, mint a szomszéd sátorban lévő német kolléga, aki szerintem véletlenül rajtahagyott az egyik lábán egy db. zoknit, hát olyat kapott az amúgy is rá pikkelő tizedestől, hogy hanyatt esve összeborította a sátrát. A hangokból ítélve több ilyen is lehetett és volt is. Az ellenőrzés után ismét "kusé", aztán félóra múlva ébresztő, sorakozó, felköltözni a legénységi sátrakba, fegyvert leadni, átöltözni futáshoz, tisztálkodás, gyors reggeli imitáció, sorakozó és futás, a vége felé már 15 km.

Image

A farmon a következő kiképzési tárgyak ismétlődnek: harcászat, fegyverismeret, álcázás, elsősegélynyújtás, tradíciók, szervezeti felépítés, higiénia, vegyivédelem, alaki, lőelmélet, francia órák. És plusz minden harmadik este került rám az őrség. Az őrségről jut eszembe, volt két fügefa a tanyán, és mivel az éhség nagy úr, ezért éjjel őrségben zabáltuk a fügét; kicsit éretlen volt és reggel a kakaóval nagy problémát okozott, de ettük. Néhány nap múlva a tizedeseknek is feltűnt, hogy kopik a füge a fáról. Attól a naptól kezdve minden reggel sorakozókor fügelétszám ellenőrzés volt, amennyiben hiányzott az előző napi mennyiséghez képest, annyi fekvőtámaszt nyomtunk a fa alatt, amennyi volt még rajta. Rövidesen leszoktunk a fügeevéséről, de mégis fogyott. Ezek után az őrséget egy dolog érdekelte csak: ki lopja a gyümölcsöt. A tettes hamarosan kézre került egy sün formájában, hát ne tudd meg, mit kapott szerencsétlen.
Az első hónap, ami alatt kb. 20 kilót fogytam, a "kepi mars"-sal ér véget. Aki ezt teljesíti, légiósnak mondhatja magát. Ez a menet az én szekciómnak 3 napos volt, napi 50 km. Egy napos (rácio)-val (élelmiszer csomag). A már említett "binom"-om előttem ment. A harmadik napon már nagyon éhesek és fáradtak voltunk. Valami sárgáspiros cseresznye- vagy szilvaféle erdei gyümölcsfa ágai lógtak az ösvény fölé, a tizedesek mondták, hogy ne együnk sokat belőle, mert nagy gond. Mischell nem vette a figyelmeztetést és marékszámra cibálta le és tömte magába. Kis idő múlva kézfeltartással, jelezte, hogy problémája van. Az őrmester kérdezte, hogy mi a gond. "szerzson zsö piszenku án pö" (pisilni kell). Az őrmester engedélyezte neki, hogy menet közben elvégezze a dolgát. Mischell erre felbuzdulva kiugrott a sorból letolta a nadrágját és már folyt is belőle, természetesen nem a pisa. Az őrmester ezt látva kérdezte tőle, hogy te lány vagy, hogy így pisilsz, és nekifutásból a szerencsétlenbe olyat rúgott, hogy az hanyatt esett a zsákjával saját fekájába. Én meg egész úton szagoltam, basszus!
A legtöbb, amit futottunk, 18 km volt, a leghosszabb éjszakai mars kb. 60 km lehetett. Háromnaponta mindig volt éjszakai mars, az elején 5-10 km-es a későbbiekben 20-40 km-es, ha direkt eltévedtünk, akár 10 km-t is mentünk pluszba. A mars-okon a felszerelés a következőkből tevődött össze: fegyver, málhaöv, tártáskák, hátizsák kb. 12 kg, mofém svájci (rohamsisak), "ráció". A farm minden napjának megélése egy igazi túlélés szerintem. És utána büszkén jelentheti magáról a megtört, megalázott, de nagyon keménnyé vált ember/gőzgép, hogy "zsö szvi lézsioner".

Image

A kiképzésből hátralévő három hónapot megszakításokkal a laktanyában, a farmon harcászkodva, az akadálypályán (ami tiszta beton és vas egy kis fával puhítva, kisebb zúzódás nélkül nem lehet megúszni) és a tantermekben töltöttük.

Image

Image

Image

Az első ilyen nagyobb megszakítást "Formigel"-ben töltöttük. Úgynevezett hegyi kiképzés, pihenés gyanánt. Itt sziklamászás, barlangjárás, hegyi biciklizés, itt volt az önvédelmi és közelharcképzés is, itt mentünk el először az őrmesterünkkel kocsmázni, szóval király két hét volt. Az alapkiképzés a "red mars"-sal és a záróvizsgával fejeződik be.

Image

A mars alatt 120 km-t tettünk meg három nap alatt a Pireneusokban ami a "pitán piton" (pejoratív: ***kígyó) néven híresedett el. Ezután a záróvizsgák következtek minden tárgyból, az itt szerzett pontszámok (1-20-ig) határozzák majd meg, hogy hová kerülhetsz, melyik ezredhez. Elvileg az első 10 választhat ezredet, és ha van szabad hely, akkor oda is kerül, de a többieknek is fel van dobva a laszti három ezred közül, választhat és respektálják is, ha önkéntes vagy az adott ezrednél.

Image A következőkből vizsgáztam: fegyverismeret, elsősegélynyújtás, általános harcászat, vegyivédelem, alaki, tradíció, nyelvvizsga, kézigránátdobás, lövészet, úszás (ha nem tudsz úszni, a farmról, hetente elvisznek uszodába), 8000 m-es zsákos futás (12kg), 100m-es zsákos futás (40kg), húzódzkodás, fekvőtámasz, kötélmászás, felülés. Az én szekciómból 60-an vizsgáztunk, szökés miatt 3 ember ismételt, 32 évesen 32.-ik lettem. Civilt a kiképzés alatt nem szabad kérni bármilyen nehéz is az élet, úgyis végigcsináltatják és duplán szivatós. Amikor az ezredért prezentálunk a "kolonel"-nél "Obány"-ban, ott lehet a civilt kérni és pár napon belül leszerelnek. Még a karácsonyt "Castel"-ben töltöttem, aztán "Obány" prezentálás, úgy tűnik, légiós lettem. Irány Laudun a 6eme REG az anyaezredem.
Sok dolog kimaradt, de minden nap egy történet.
 
Látogatók száma
Indulás: 2006-07-14
 
Óra
 
hét legjobb légiós videója 13DBLE

Tartalom: http://youtube.com/results?search_query=legion-etrangere ezen mindenki megtalálja amit a légióról tudni kell ezek videók!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 
Légiós Hírek itt!
 
LÉGIÓS Egyenruha
Mon cher PENON,
 
Transfet d'autorité du BATFRA à Kaboul
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.